Túlnőttek a kertje fái, bokrai? Ezek a FÁJÓ PONTOK ismerősek?​

“A nagyra nőtt törpefenyőmből is lehet még műalkotás?”
„Évekig gondoztam, szerettem, de mostanra egy formátlan, nyomasztó, bozótos gombóccá vált, ami elnyeli a kertemet. Fájna kivágni, de már nem látom benne azt a szépséget, amiért elültettem.”

Igen, a nagyra nőtt törpefenyőből is lehet egyedi műalkotás! Kertje ékessége lesz ez az egyedi alakfa, mely mégis helytakarékos marad. 


“A túlnőtt fám már a házat veszélyezteti, tele van az ereszem pedig gyakran eldugul!”
A probléma, ami csendben rombol: „Állandó gombóc van a torkomban, ha feltámad a szél. Hallom, ahogy az ágak kaparják a falat, és rettegek, hogy betörik az ablakot vagy leverik a cserepet. Ahelyett, hogy pihennék, gyakran a létrán egyensúlyozva takarítom az eltömődött ereszből a mocskot.”

A rejtett veszély:

Sokan nem is sejtik, hogy a cserepek észrevétlen elmozdulása vagy az állandó nedvességtől eltömődött ereszcsatorna a vakolat és a falazat súlyos, drága károsodását okozza. Egy kis kaparásból idővel százezres kőművesmunkák válhatnak – de ezt a rombolást meg lehet állítani.

Veszélytelenítés: Alpintechnikai szaktudással távolítom el azokat az ágakat, amelyek már a tetőt, a cserepeket vagy az ablakokat fenyegetik.

A Ház Védelme: Megszüntetem a falhoz és tetőhöz csapódó ágakat, megelőzve ezzel a szerkezeti sérüléseket és az eresz eltömődését.

Művészi átalakítás: A veszélyes, túlnőtt fát nem kivágom, hanem kertje ékességévé alakítom át. A niwaki-stílusú és más alakfa-formázással nemcsak a biztonságot állítom helyre, de ingatlanja értékét is növelem.


“A szél megdöntötte a fámat – kidőlhet?”
„Tehetetlennek érzem magam a természettel szemben. Minden viharnál az ablakban állok és nézem: vajon most dől rá az autóra? Vajon most töri össze a kerítést, vagy a szomszédom házát? A kertem, ami a békém helyszíne volt, most a félelem forrása lett.”


A megdőlt fa dilemmája:

kivágás vagy értékmentés?

A szél által veszélyesen megdöntött fa súlyos balesetforrás lehet, és hatalmas költség forrása is! Bízza rám a szakmai döntést!

Megvizsgálom, hogy a fa kivágása indokolt-e, vagy átalakíthatom-e biztonságos és esztétikus alakfává.

Ne feledje: évekbe telik, mire egy új csemete értékessé és széppé válik!

A díszfa vagy díszcserje állapotvizsgálata azt is kiderítheti hogy érdemes-e az átalakítás költségét rákölteni - ha már fertőzött valamilyen gyógyíthatatlan gombás (taplóféle, seiridiumos ágrák, verticilliumos hajtáshervadás), kórokozó vírussal vagy  baktériummal, szúbogárral vagy díszbogár-lárvával, az kizáró ok, tehát a fa/cserje teljes eltávolítása szükséges!


“Tele van száraz részekkel, csonkokkal. Ez így ronda!”
„Szégyellem a kertemet a szomszédok és a vendégek előtt. Úgy érzem, elhanyagoltam, és ez a látvány minden nap emlékeztet a mulasztásomra. Nem egy élettel teli fát látok, hanem egy haldokló csontvázat.”

Alapos állapotfelmérés után, ami eldönti a fa életesélyeit, sterilizált eszközeimmel szakszerűen eltávolítok minden törött, elhalt elágazást, ág- és  levéltörmeléket, ezzel alulról is rendezett formát mutat a fa. Mikrobiológiai készítményekkel tartós védettséget adok neki, és kiegyenlített tápanyagpótlást, az egészséges állapot fenntartásáért.


“Betegnek tűnnek a kedvenc díszfáim, bokraim.”
„Úgy aggódom értük, mint a családtagokért. Rossz nézni, ahogy sorvadnak, sárgulnak, és nem tudom, hogyan segítsek rajtuk. Félek, hogy későn kértem segítséget, és el kell búcsúznom tőlük.”

Beteg díszfák diagnosztikája és kezelése

Leromlott, beteg növényei vannak? Két lépésben segítek:

1. Diagnosztika: Hozzáértő átvizsgálással megállapítom a tünetek pontos okát.

2. Beavatkozás: Hatásos kezelési módot javaslok, és igény szerint elvégzem a növényvédelmi munkát. 


“Kivágassam, vagy megmenthető?”
„Hatalmas a belső dilemma. Nem akarok a fáim gyilkosa lenni, hiszen évtizedekig velünk nőttek, de nem akarok egy veszélyes roncsot sem kerülgetni. Kell valaki, aki őszintén megmondja: van még remény, vagy el kell engednem?”

Ne kockáztasson! Mielőtt a kivágás mellett döntene, bízza rám a megmentés lehetőségének felmérését! Egy idős fa pótolhatatlan érték, nemcsak esztétikai értelemben: forrósodó klímánkban minden fa, amely koránál fogva értékes árnyékot vet, párásít, és légmozgást kelt.



“Az örökzöldem télen is elzárja a napfényt.”
„Bezárva érzem magam a saját házamba. Sötét van, nyomasztó a hangulat bent, miközben kint süt a nap. Úgy érzem, a saját kertem lopja el tőlem a fényt és az életkedvemet a hideg hónapokban.”

Ez valóban nagy hátrány, de találok rá megoldást. Megváltoztathatom a 

  1. magasságát,
  2. törzsmagasságát,
  3. formáját,
  4. megritkíthatom a koronáját .


“A potyogó termés és a darazsak miatt élhetetlen a terasz.”
„Már nem tudunk nyugodtan kávézni a szabadban. Állandóan a lábam elé kell néznem, hogy ne csússzak el, és rettegek, mikor csíp meg egy darázs engem vagy az unokákat. A kertem csatamezővé vált ahelyett, hogy a családi ebédek helyszíne lenne.”

Az alakfává formált díszfa nagyon kevés termést hoz, így nem “szemetel”.


“Már nem férnek el a gyűjtögetett törpefáim.”
„Szenvedélyből ültettem őket, de mostanra egymás nyomorítják. Fullasztó a zsúfoltság, káosz lett a rend helyett. Szeretném visszakapni a kertem átláthatóságát és harmóniáját.”


Törpefák növekedése és kezelése: 

Bár lassan, de a törpefák is folyamatosan nőnek és terebélyesednek.

A meglévő fa átformálása:

Kihozom belőlük a legszebb és társaihoz legjobban illeszkedő formát.

Helyhiány esetén: A növény biztonsága érdekében, a megfelelő időpontban szakszerű átültetést is végzek.


“Félek, mert a sűrű növényzet miatt nem látom, ki áll a kapuban.”
„Megszűnt a biztonságérzetem. Úgy érzem, bárki megbújhat a bokrok mögött. A kertem, ami elvileg megvédene a külvilágtól, most rejtekhelyet nyújthat az idegeneknek.”

A lombozat fejmagasság alatti részét eltávolítva - megoldható a biztonságos kilátás, de a maradó ágkorona megformálását  is rám bízhatja.


“Kellene permetezni, de rettegek a vegyszerektől!”
„Lelkiismeret-furdalásom van. Szeretném megvédeni a növényeimet, de nem akarom megmérgezni a földet, a méheket vagy a családomat, kutyusomat. Olyan megoldást keresek, amitől nem lesz bűntudatom.”

Fél a vegyszerektől? Bízza rám a növényvédelmet!

Biztosítom a szakszerű kivitelezést, és Ön választhat a két megoldás közül:

Szakszerű, sürgősségi kémiai kezelés: a vegyszerek használatához szükséges szakértelmet és körültekintő végrehajtást én biztosítom.

Vegyszermentes alternatíva: kérésére a legalkalmasabb mikrobiológiai készítményekkel kezeljük kertjét, továbbá természetes talajjavító anyagokkal és mulcsolással gazdagítjuk a talajt. Hosszútávon - ez a hatásosabb, olcsóbb, a gyermekek és a kedvenc háziállatok számára is biztonságos beavatkozás. 


“Hová ültessem a megálmodott alakfámat?”
„Vágyom a szépségre és az igényességre, de félek a kudarctól. Nem akarom elrontani a kertem összképét egy rossz döntéssel. Szakértő megerősítésre van szükségem, hogy ez a befektetésem valóban a kertem ékköve legyen.”

Teljes Körű Szolgáltatás: A Megálmodástól a Gondozásig

Szívesen állok rendelkezésére a teljes folyamat során, hogy Önnek csak az eredményt kelljen élveznie!

Szolgáltatási Csomagom a következőket tartalmazza:

Helyszíni tervezés: közösen kiválasztjuk a kertjében a minden szempontból legalkalmasabb helyet.

Beszerzés és ültetés: segítek a kiválasztott fa megvásárlásában és szakszerű elültetésében.

Gondozás: elvégzem a fa folyamatos tovább-alakítását és a szükséges permetezést.

Növényvédelem (választható): kérésére a permetezést szintetikus vegyszerek használata nélkül is ​biztosítom.


Elsősorban Kaposváron, Somogy, Tolna és Baranya vármegyékben, valamint a Balaton körüli településeken vállalom a fenti szolgáltatásokat.

Vegye fel a kapcsolatot velem, az alábbi űrlapon, segítek!

Senkit sem szeretnék kényszeríteni, ezért felhívhat ezen a telefonszámon: +36305394820


Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ azért, hogy weboldalunk használata során a lehető legjobb élményt tudjuk biztosítani.